Kedves Érdeklődő, kedves Vendégünk!
Nagyon örülünk, hogy a szeretett Börzsönyünkben jár.
Kb. 15 perces sétával már a Börzsöny árnyas fái között haladhatunk a turistautakon (kék, sárga, piros és zöld jelzések) illetve a Gesztenye tanösvényen. A Dunán komppal átkelve felfedezhetjük a Visegrádi-hegység csodát. Kismarosról (egy megálló vonattal) indul a Királyréti Erdei kisvasút, illetve Szobról (3 megálló) a Szob-Nagybörzsöny kisvasút. Szokolyán lehetőség nyílik lovaglásra is.
A homokos dunai strand az utca végében várja a víz szerelmeseit. Kajak és kenubérlésre is van lehetőség (Nagymaros és Kismaros). A Budapest-Szob kerékpárút kb. 300 méterre a háztól halad át a településen. Kihagyhatatlan élmény a dunai sétahajózás.
Mint a Dunakanyar szerelmesei bebarangoltuk a vidéket gyerekestől, kutyástól, autóval, vonattal, bicajjal, gyalog. Visszagondolva az elmúlt 20 évünk kalandozásaira, kirándulásaira, következzenek azok a kincsek, amiket találtunk.
Csodákban gazdag kirándulások várnak Önre is. Nem hisszük, tudjuk.
Várjuk szeretettel!
Kisvasutak

A Börzsöny egyik csodája, a négy, igen, négy kisvasút, mely itt közlekedik. Csodálatos élmény kicsiknek, nagyoknak, kutyusoknak egyaránt.
Szob – Nagybörzsöny vonal
Három kisvasút és egy izgalmas utazás hegyen-völgyön.
Nyáron péntek-szombat-vasárnap, az év többi napjain szombat-vasárnap közelkedik.
Díjszabás: Szob-Nagybörzsöny kisvasút díjszabása
Menetrend: Szob-Nagybörzsöny kisvasút menetrend
Elérhetőség: www.kisvasut.hu
Kismaros – Királyrét vonal, azaz KIRÁLYRÉTI ERDEI KISVASÚT
A hét minden napján közlekedik, egész évben nagy élmény!
Honlap: www.kiralyret.bloglap.hu
ERDŐBEN, MEZŐBEN, VÍZPARTON
Túraútvonalak
És ha KISVASÚT, vár a Királyréti tanösvény! www.dunaipoly.hu
Katalinpuszta, a gyadai tanösvény: www.turautak.com
Nagymarosról a Remetebarlanghoz és a Julianus kilátóba: www.turautak.com
Irány a Nógrádi vár!: www.turautak.com
Zebegényből Nagymarosra, több útvonal! Érdemes átvonatozni Zebegénybe, csupán két megálló és a túraút visszahoz Nagymarosra: www.zebegenyeskornyeke.hu
Talán a LEGSZEBB TÚRAÚTVONAL, a Malom patak völgyén át: www.turistautak.hu
Erdei kedvcsináló, kalandparkkal: www.turistamagazin.hu
Gesztenyés tanösvény: Nagymarosról Nagymarosra. Indulás a Magyar utca Duna felőli végétől: www.turistautak.openstreetmap.hu
UGORJ DRÓTSZAMÁRRA!
Egy könnyed családi tekerés: www.turakereso.hu
És egy csokorra való a bátrabbaknak: www.cszfc.blogspot.com
DRÓTSZAMÁR KÖLCSÖNÖZHETŐ: www.erdeikirandulasok.hu
https://www.facebook.com/Fapedal-152660418469700/
EGY KIS KIRUCCANÁS
Kb. 2-3 órás kirándulás és csodás!
Nagymaros: Kálvária, Duna part-i sétány. www.ilovedunakanyar.hu
Nagymarosról Kismarosra. 7 km-s séta a kerékpárúton. Kényelmes, nincs szintkülönbség és ezer arcú a táj. Vonattal 10 perc visszajönni Nagymarosra, 1 megálló.
Zebegényi séta. Megéri. www.zebegenyeskornyeke.hu
Egy csodás naplemente Zebegényben, lenyűgöző: www.funiq.hu
Verőce, Dunapart-i kőfal, Ybl Miklós tervei alapján
Szob, Duna-Ipoly torkolat. Csoda. www.hazajaroegylet.hu
KINCSEINK, melyeknek nincs nagy hírverése, avagy fél napos kirándulás: www.origo.hu/utazas/
BÁTRAKNAK!!!
Száguldj a lombok felett! www.visitvisegrad.hu
Nagymaros-Visegrád révátkelés: http://atlantisclubkft.hu/revatkeles/
MÁTYÁS KIRÁLY JÁTSZÓTÉR
Egy kis kompozás a Dunán, át Visegrádra: www.minimatine.hu
Nagymaros-Visegrád révátkelés: http://atlantisclubkft.hu/revatkeles/
KAJAK, KENU KÖLCSÖNZÉS:
Nagymaros: www.btz.hu
Kismaros : www.activezone.hu
Túraszervezés: www.activezone.hu
SÉTAHAJÓ:
Dunakanyar körjárat: Kirándulóhajók menetrendje